Én és Ő meg London

 2012.02.02. 12:03

Újra itt:) Eltűnésem oka nem igazán meghatározható már ha eltűntem egyáltalán:) A társadalomra semmilyen hasznos hatást nem gyakoroltam és köz érdekében sem tettem semmi lényegeset, inkább a saját életemet egyengettem:) A hajam nő és a párkapcsolat terén léptem egyet előre végre valahára!

Január közepe-vége óta boldogítjuk egymást és már 3 dolgot sikeresen megtanult tőlem:  -a pankráció nem simogatásról szól, a lustaság fárasztóbb mint a ténykedés, és az NFL igenis jó és szép csapatsport:) Utóbbi odáig fajult hogy októberre tervben van elég komolyan egy Londoni kiruccanás, amikor is a Wembley stadionba érkezik 2 NFL csapat! Az egyik az általam is favorizált New England Patriots, a másik az idei évben szarul muzsikáló St. Louis Rams, szóval elég egyértelműnek ígérkezik, de nem ezen van a hangsúly:) Ki tudja lesz -e még egyszer ekkora lehetőségem látni őket mint most... lehetséges sőt esélyes, hogy nem, úgyhogy lépni kell pénzt nem kímélve :):) Erre hajlandó vagyok áldozni... Nem nagyon akarok kitérni mi mennyibe fog fájni, de nem lesz olcsó mulatság... Mondhatnám hogy Londont megyünk bebarangolni és ha már ott vagyunk elugrunk azért egy NFL meccsre is, de ez pont hogy fordítva lesz:) Kb. 4 naposra van betervezve, az csak elég lesz hogy a lényegesebb dolgokat megsasoljuk... Szállás és idegenvezető már le is van szervezve és nagyjából tudjuk hogy a kötelező dolgok mibe fognak kerülni, már csak össze kell októberi szedni rá a zsetont ami nem lehetetlen azért, de nem is gyerekjáték:) De ugyebár valamit valamiért!:)

A másik ok hogy eddig nem jelentkeztem az az alkotói válság ami minden nagy művész életében szerepet szokott játszani, így nálam is megjelent:D:D:D Na jó nem erről van szó, de tény hogy nem volt ötletem mivel is untassam a jónépet:) Ezen kívül sok új nem történt velem! Majd csak fog:) Aki figyelmesen olvasott az elején láthatta hogy nő a hajam... egyik kedves ismerősöm azt állítja képes befonni azt a valamit a fejemen ami frizurának jóindulattal sem nevezhető és borzalmas módon el tudom feküdni éjszakánként... Hát mondtam ha tudja csinálja:D Úgyhogy várom hogy beszerezze hozzá a szilikongumit meg a kedvet, hogy végre ideérjen és véghezvigye borzalmas tervét:D Nálam talán senki sem kíváncsibb hogy mennyire fogok idiótán kinézni... asszem ez egyszeri alkalom lesz szóval majd le lesz fotózva ha valaki a 3D-s élményről lemaradna:D És nem csak mert űberbrutál lesz ahogy kinéz hanem mert még egyszer nem fogom hagyni ennyire elburjánzani a hajszerkezetemet... Már most se tetszik de ha már idáig eljutottam vele akkor már megnézem mit tud kihozni belőle a hölgyemény:D Aki látta Coolio Gangstas paradise c. klipjét az tudja milyen benne a mester sérója! Na valami hasonlóval számolok, csak nyilván hogy rövidebb tincsekkel:D Amit tudok hogy kajakra ki fogom visítani magam és lehet sírva fogom kérni hogy vágja le de rögtön a hajamat vagy akár a fejemet is:D Ezt majd az adott pillanatban döntöm el! De addig is nyaggatnom kell a szilikongumi miatt!!! Ha olvasod királylány: Nem érdekel hogy hideg van, szerezd be mert nem kapsz több zenét tőlem!!!!!!

 

Ennyi lettem volna már és továbbra is fenntartom hogy ha valaki valamiről hallani avagy olvasni akar az jelezze és talán tudok tenni valamit... ha nem akkor meg ne sírjon hogy nem írok semmit:D:D Na csókolom!!!:)

 

Lehet örülni újra jelentkezem, csak nem nagyon volt miről írnom... írtam anno hogy kit mi érdekel írok arról, de mivel senki le se szarta hát nem volt miről..:) De most történt végre valami amiről bár lehet hogy nem hosszan, de tudok irkálni:)

 

Ugyebár említettem, hogy tekézgetünk mi páran baráti társaságilag meg hogy van egy "kis" házi bajnokságunk 7-8 emberrel vagy ahányan épp ráérünk. Jelentem MEGNYERTEM:D De meg ááám:) Lehet ez csak nekem öröm de leszarom, leírom:) Kiélezett kis küzdelem volt... Az első 2 fordulót Gabi nyerte, második kettőt én, triplázni valamiért senki nem tudott:) Tíz fordulón keresztül gyűrtük egymást és ment az ádáz pontvadászat... a negyedik után kézből kézbe mentek a helyezések bár volt aki kitartóan nem szerzett pontot, de csak mert kezdő vagy mert nem volt ott, na de majd a következőben!!! Kezd mindenki felnőni a feladathoz és kemény kis idénynek nézünk majd elébe:) most már fura is lenne ha nem lenne tétje a dolognak, ugyanis nem babra ment a játék:) kigondolta egyik okos, hogy mi lenne ha csináltatnánk egy vándor kupát és a következő idény végéig annál lesz, aki az előzőt nyerte:) Igen, nálam van, mondtam, hogy a nevemet is rávésethetik mert oda nem adom senkinek, de biztosítottak róla hogy azért abba lesz beleszólásuk:):) Legnagyobb harc azért 3 ember között ment és így is került ki az első 3! Mivel Gáborunk brutálisan elbaszta az utolsó fordulót Laci lett a második és Gábor a harmadik! Érem járt mind 3 embernek, mert az azért maradandó ha a kupa ESETLEG továbbvándorolna tőlem valakihez:D És a kupa talpának az oldalán meg kis táblán vezetjük, hogy ki mikor volt épp bajnok:) van 9 hely:) A téli helyen ott virítok én, lejjebb lettek volna képek is róla, de nem tudtam átméretezni, úgyhogy facebook-on lehet nézelődni:) A legszebb az volt az egészben, hogy 9 fordulón keresztül dobogós voltam, de mivel 9.-ik körben behúztam a bajnokságot csak az ötödik lettem, de annyira nagyon már nem számított nekem, csak felszabadultan gurigáztam:):) Nem akartam pontrabló se lenni, meg stresszelnem se kellett már:) a második hely viszont aznap dőlt el! Az volt a nap szépsége mivel még maradt egy kis izgalom:) Na a meccsnap után meg jött a jól megérdemelt kupa és éremátadás és a jól megérdemelt ünneplés:D nem részletezném, de nagyon bek*rtunk:D éremmel a nyakban mentünk kocsmázni:):)  Mindenki kérdezgette hogy honnan meg mi meg hogy és hajráfiúk, jók voltatok, mint ha minimum olimpiai érem lógott volna a nyakunkban:D pár ember még a kupát is láthatta:P de inni nem ittunk belőle mert elszíneződne és az nem szép úúúgy:) Másnap meg fejfájás és a járulékos halálközeli állapot:D Hát nagyjából ennyi lenne a története és remélem a következő bajnokságról is hasonló élményekkel jelenthetek majd, de ha lesz érdekes történés a bajnokság alatt majd arról is firkantok! Akit meg nem érdekel nem olvassa:)

   

Teke régen és most:)

 2011.12.19. 17:39

Na akkor amiről említést tettem az előző szösszenetben (amit amúgy cseszhettem, mert segítséget nem kaptam:)) azt most kicsit kifejtem, gondolok itt a tekére!

Magával a tekével kb. 12 éves korom óta vagyok kapcsolatban, kisebb-nagyobb megszakításokkal! Először kedves édesapám vitt el magával a saját cégének tekés összejövetelére. Hát az nagyon megtetszett, rögtön ki is próbáltam, rögtön el is vertem pár kollégáját:D Volt is nagy meglepődés:) Azon kívül még eljárogattunk Bük-re meg ide oda ha éppen kedvünk volt, de úgy különösebben vagy komolyabban sosem foglalkoztam vele igazán.. Nem is tudtam hogy hol meg hogyan lehetne, meg sportoltam majdnem mindig valami mást.. ha nagyon érdekel valakit egyszer majd arról is írok talán! Aztán amikor a marketinges tanfolyamot végeztem, ki volt írva nekünk órarendileg TESTNEVELÉS... Na most ki volt az a koponya aki ezt ki találta ki nem tudom, de aztán kiegyeztünk abban hogy eljárunk ide-oda és 1-2 féle sportot vagy olyasmit kipróbálunk. Noh volt ebben billiárd, kosárlabda, teke meg még nem tudom mi.. túl sok minden nem volt:)

Aztán az első tekés megmozdulásunkon felfigyeltek rám, mondhatni felfedeztek:) Ez akkoriban a Vasi Volán csapata volt és amikor végeztünk akkor az ottani illetékes megkérdezte, hogy lenne -e kedvem csapatban játszani? Hóóó mondom, hogy a viharba ne... ingyen tekézhetek amit élvezek meg még izgalom is van benne:) Hát sajnos csak kb. 2 hónapig voltam ott pedig volt igazolásom is meg minden, viszont időm akkoriban annál kevesebb, úgyhogy a karrierem ott szünetelt egy kis időre... aztán utána is voltam azért egyszer-kétszer itt ott, de semmi jelentős!

Aztán a Vasivíz megint hozott valamit:) Baráti társasággal elkezdtünk járogatni tekézni Szombathelyen belül amibe kollégák is tartoznak (remélem érthető vagyok:)) és velük újra "formába" hoztam magam/jöttem! Ráadásul barátom/kollégám faterja is eljött velünk párszor aki a Vízműves csapatban szintén játszik! ki nem találnátok milyen csapata van a cégnek:D igen teke:D Járogattunk járogattunk és egyszer csak elhívott hogy nincs meg mindig a csapat volna -e kedvem néha besegíteni ha épp nincsenek meg? Nanáááá:D Pár verseny már volt, hol jobb, hol rosszabb teljesítménnyel de legalább tekézhetek:) Meg szokott lenni vízműves tekenap, 2-n már ott voltam. Na a tavalyi az "vicces" volt... Versenyben elég gyengén muzsikáltam (magamhoz képest), pipa is voltam miatt rettenetesen, persze magamra.. túlstresszeltem kicsit valószínű.. Aztán vége lett, de még ott maradtunk mert lehetett... dobáljunk még egy kicsit... megdobtam a nap második legjobbját meg az egyéni csúcsomat... hát mondom ilyen a mesében nincs!! A nap legjobbja barátom faterja volt akit már említettem, én meg versenyen kívül megdobtam a második legjobbat! No mindegy, szóval nekik besegítek ha hívnak!

Másrészről meg maradta a kis baráti társaság! VISZONT!! Komolyabbra vettük a figurát és házi bajnokságot indítottunk mert többen olyan szintre fejlődtek (szerencsére...unalmas volt mindig nyerni:)), hogy volt értelme és ugye a plusz izgalom, presztizsharc meg ilyesmi:) meg közben lehet szeszelgetni, sztorizgatni és egymás agyára menni:D Mindegyik menni szokott:D Az első "szezont" ha minden jól megy pénteken zárjuk! 11 forduló lesz ezzel ha jól számolom, ha nem akkor csak tíz:) Aztán a szabályokat kicsit nehézkesen de meghoztuk... A lényege hogy ugyibár a legtöbb dobott fa nyer, kb. 3 kört szoktunk dobni 15 teli, 15 tarolás témakörben! a telinél visszajön az összes bábu, tarolásnál meg csak azok amik nem dőltek el csak akkor kapsz újra teli táblát ha mind a kilenc bábut leszórtad! És így megyünk harminc dobásig! És ebből 3 kör, vadászból néha több is:D Aki nem tud jönni az úgy járt, de általában igyekszünk összekombinálni hogy mindenki ráérjen ami nem könnyű, mert kb. 7-8 embert kell egymáshoz igazítani! Nem is mindig sikerül! Aztán tegnap elhatároztuk, hogy csináltatunk egy vándorkupát amit mindig az adott szezon győztese tart magánál a következő szezon végéig! A kupa először nálam lesz, mert az első-t behúztam az utolsó forduló előtt de a második hely még erősen kérdéses:) Meglátjuk ki bírja jobban a stresszt:D A pontok egyébként fordulónként úgy alakulnak, hogy az első 4 kap pontot, az első 4, a második 3, a harmadik 2, és a negyedik egy pontot! Elég szoros volt végig az állás, de az uccsó forduló előtt matematikai esélyt sem hagyva szereztem meg a bajnoki tabella első helyét:P

Aztán hogy hogyan alakul a köv. szezonunk meg mi lesz a Vasivíz-es csapatnál a továbbiakban az majd kiderül de egyenlőre nekem jó ahogy van:) Ennyi lett vna a mai mondandóm, köszi mindenkinek aki elolvasta! Ha tetszett lehet lájkolni! CSŐŐŐ!


Béci

Ötlet?

 2011.12.18. 14:15

Adhatnátok akár ötletet, hogy miről írjak:D vagy miről olvasnátok?:) Alkotói válságban vagyok az a nagy büdös helyzet:D Most viszont kajálok és elhúzom a belem tekézni, meg kell végre nyernem a kis házi bajnokságunkat, mert kezdik magukat esélyesnek érezni még a végén:D:D 

Béci

 

Írás 2006-ból:)

 2011.12.16. 13:25

Jut eszembe vala van/volt nekem egy kezdetleges honlapom ahova feltöltöttem pár zenét, képet meg alkottam egy rövid leírást magamról:) Beillesztem nektek azt is hogy lássátok, hogy történt a fejlődés... A filmes írásom elvileg 2002-es volt, ez 2006-os lesz, amit meg elkövettem tegnap meg legelőször az a mostani Béci:D 1-2 infó pl. a tanfolyamokról ismerős lesz de nem volt kedvem törölgetni meg úgy kerek a sztorka:D Jó szórakozást hozzá!!:)

Hát akkor nézzük: 1982.09.14. Pár ember számára lehet hogy gyásznap, de akkor is ezen napon születtem reggel 7:20-kor... (azóta anyám minden évben fölébreszt ebben az időpontban és kapok egy puszit, de mióta elköltöztem ez bajos:S:D) 4 nap késéssel, de kiszedtek a melegből:) a durva ebben csak az volt hogy már akkor is szemtelen voltam, ugyanis seggel akartam kijönni (gyk: farfekvés), de aztán valahogy csak megoldották... még nem szedtek ki de a doki "munka közben" már megfogta a tökömet úgyhogy a hírem megelőzött:D Na mindegy, ennyit a születésemről:) Általános iskolai éveim se voltak zökkenőmentesek (nem mintha most jobb lenne)! Elsős rekordomat sztem azóta se tudta überelni senki! Nem elírás lesz: 118 fekete és 4 piros pont volt az első osztályos eredményem, ellenőrző teleírkálva!!!!:D Hogy nem vtam jó gyerek azt nem egy fültépkedéssel megerősítették a tanárok, utána meg apám mindig elbeszélgetett velük (mert nem egy tanár tépte meg, mily meglepő). Akire apám nézett már csúnyán az többet valamiért nem piszkált...:D Na ez mind a Fürst Sándor, később meg most is Neumann János Ált. Isk. néven üzemel, de a tanári banda jó része már lecserélődött (leamortizáltuk őket:D) Érdekes, hogy bárhol tanultam is mindig hallottam hogy: Ti vagytok a legrosszabb osztály az iskolában...(de tényleg mindenhol..ez csak velem esett meg?) van ez így:D A középsuli is érdekes volt! Kezdtem a kőszegi Jurisich Miklós Kísérleti Gimnáziumban! Első jegyem magyarból egy karó volt, pedig jól akartam kezdeni de valahogy nem jött össze... Ott és akkor a magyar tanárnál el is vágtam magam:) aztán meg jó spanom lett mer tapostam neki kicsit!!!:D 3 évet húztam le itt... a tanárok többsége-mint mindenhol-baromira "szeretett", de volt akivel puszipajtások voltunk (Keszei Balázs tanár úr: Respect!!!) Aztán 3.-ikban megvágtak bioszból meg matekból!!! Sokan hülyének fogtok tartani, de nem mentem el pótvizsgázni, mert nem akartam a nyaramat arra pazarolni, hogy a pótvizsgára gyúrjak! Kééééét tantárgyból... Ááááá... kizárt!:D (nem vok rá büszke de megvágtak, na puff..Einstein-t is asszem matekból:)) Az egyik dolog amiért ezt a sulit otthagytam ez volt, pedig az osztályomból sok embert szerettem, akiket sajnáltam otthagyni! A másik része a dolognak, hogy ekkor még Szombathelyen laktunk és szüleim "nagyszerű" ötletéből kifolyólag Acsád citybe vetett a sanyarú sors...(Acsád suxxx:S:S:S). Aztán mivel Kőszegre onnan szar lett volna a bejárás, inkább szombathelyi sulira váltottam! Ez volt a Naaaagy Lajos Gimnázium levelező tagozat!:) Egy héten 2 nap suli, kedd, csütörtök, fél3-tól 6-ig! Hülyének is megérte...Hát még nekem:D negyed évente vizsgák vtak, de ki lehett bírni... Aztán itt meglett az érettségi is amire össz-vissz tanultam kemény 1 hetet! Hát ez volt a gimi! Na aztán ugye ott tartunk, hogy mi jöjjön a gimnázium után! Ugrunk egy nagyot nem tépem feleslegesen a számat! Elvégeztem egy kéttannyelvű marketing- és reklámügyintézői tanfolyamot, egy ECDL tanfolyamot és egy logisztikai ügyintézőit... Igazából kitörölhetem velük a seggem, mert mindenhova gyakorlattal keresnek embereket, de azt meg akkor hogyan, de ismeretszerzésnek tökéletes volt... mindet elvégeztem egyébként!:D Megérkeztünk napjainkba! Béci  rendes dolgozó ember lett, de ugyanolyan idióta mint volt!:D Akinek nem tetszik azt sajnálom, nagy dolog kell ahhoz, hogy vki kedvéért változtatassak vmin!!! Szabadidőmben meg hip hop táncot imitáltam 4 évig:D (respect Csabesznak is!) Sztem ami lényeges avagy érdekes lehet rólam így első blikkre azt leírtam... ha vmi eszembe jut, majd bővítem! ha meg külön érdekel vmi várom a kérdéseket! Csók a családnak! Hip Hop 4 life!!!

 

Na hát ez lett vna, remélem ezzel sem okoztam csalódást senkinek:) aki már olvasta volna azon a bizonyos oldalon attól elnézést, hogy idefáradt:) További szép napot!

Béci

Út a Vasivíz-ig :)

 2011.12.15. 15:08

Na ha ezalatt a bejegyzés alatt nem törik le a kezem akkor már megmaradok, bár nem biztos hogy olyan hosszú lesz mint a fejemben annak tűnik:) Majd rövidítek!

Gondoltam megpróbálom szakaszokba szedni, hogy hol is dolgoztam eddig, hogy éreztem ott magam, hogy fizettek, milyen volt a főnökség, vagy éppen miért jöttem el onnan:)

Középiskola 3.-ik osztályától már biztosan és egyértelműen eldöntöttem magamban, hogy én nem fogok továbbtanulni, nem láttam értelmét! Persze ez csak a saját véleményem, de mikor azt látja, hallja, tapasztalja az ember, hogy 2 diplomás emberek valamivel a minimálbér felett keresnek 2 meg 3 műszakban gyárakban a szalagon a belüket is kidolgozva, akkor még legyen kedvem továbbtanulni?? Hát a nagy túróst... De hogy őszinte legyek amúgy is elegem volt már a suliból! Alig vártam, hogy vége legyen... Szóval nekem tökmindegy volt hogy hányasra érettségizek csak meglegyen! 

És természetes meg is lett, az osztályzat a sztori szempontjából lényegtelen, de nem csak 2-esek, ha valakit annyira érdekelne:) Tehát akkor indult a munkakeresés!

Első munkahelyem az akkoriban még Matáv-nak nevezett cégnek volt egy viszonteladója, ahol telefonon keresztül hirdettük az igét és árultuk az ADSL-t, ami akkoriban volt terjedőben! És ami ma már tök alapnak számít! Volt egy csinos kis címlista tele nevekkel és akkor hívd a parasztot, faggasd ki a telefonálási szokásairól meg hogy internetet használ -e aztán add el neki ezt és ezt! Okés:) Na hát itt első körben 7 hónapot húztam le! A főnökkel való folyamatos összetűzések miatt tipliztem le... aki ismer kicsit jobban az tudja hogy elég morcos tudok lenni ha velem neki állnak kiabálni, ráadásul a főnök volt kb. 162 cm, kb. 75 kg, és ráadásul még szerintem langyi is, mert olyan hangon ember nem beszél és visít mint egy kismalac amikor ideges... meg a gesztusai is olyan édi-bédik voltak:D A fizu szar volt ill. ő váltig állította, hogy milyen jó lóvékat lehet kaszálni, csak mi lusták vagyunk, meg hasonló válogatott finomságok... mindig az alkalmazott a hülye... De akkor ideírom már azt is, hogy én barom egyszer visszamentem ehhez a céghez, bár akkor már mással foglalkozott, de ugyanúgy telefonos "zaklatóként" kellett dolgozni... talán picit jobban ment, de megint csak sikerült a langyival összetűznöm, úgyhogy megint tipli lett a vége... Igyekszem elfelejteni:)

Ezután a megpróbáltatás után asszem tanfolyamra mentem, vagy az előtte lett volna? meg nem mondom... majd a bejegyzés végén leírom miket végeztem még el, de hogy időrendben emlékezzek már mindenre, na az nem fog menni:D

Szóval a telesales-es (mert hogy így hívták amit csináltam) állás után egy nyomdában kötöttem ki, mint "üzletkötő" :) Na ez az a munkakör amit előtte se díjaztam és nem is csinálnám többet se:) Saját kútfőből hívjál fel cégeket vagy akárkiket, ajánld fel a nyomda adta lehetőségeket, konkrétan adjak el nekik megrendelést... nem tudom mennyire érthető, de megpróbálom akkor elmagyarázni! Leszerveztem egy megbeszélést Pestre a Béres gyógyszergyártó Rt.-hez vagy mik is ők! Találkoztunk a nyomdaipari termékekért felelős hölgy-el vagy reklámokkal foglalkozott nem is tudom, hogy akkor beszéljük át, miben lehetnénk egymás segítségére... Na most egy gyógyszergyártónál mi az amihez papírt használnak? Egyszer ugye valószínű a gyógyszeres-doboz, másrészt a tájékoztató cetli ami minden kurva gyógyszer mellé jár... tehát amit úgymond el kellett volna adni nekik, az az hogy a mi nyomdánk gyártsa a továbbiakban azokat a cetliket, dobozokat! Mivel nem voltam tovább 3 hónapnál a cégnél nem tudom pontosan mi lett az eredménye a dolognak, de asszem a főnök folytatta a megkezdett tárgyalást veluk és azóta is van tőluk megrendelése... nem biztos de én így tudom! Szép nem?:)

A nyomda után jöttek megint tanfolyamok... majd a végén leírom, igen... mígnem eljutunk ha jól emlékszem 2006 őszére, telére. Adódott egy lehetőségem akkoriban, hogy nyugis kis ülőmunkám legyen, ami abból állt hogy bent csücsültem a Pannon-os boltban, ami ott van majdnem az SZTK-nál, és aki betévedt hogy neki kell egy MacBook, egy iMac vagy valami kis iPod akkor én azt ügyesen eladtam neki és tájékoztattam róla hogy mi meg hogy:) Apple termékek, na...:) ez csak annyiban volt nekem nehéz, hogy egészen addig lövésem nem volt ezekről a cuccokról, csak annyi hogy léteznek, nekem meg már úgy adták oda a melót, mint ha évek óta használnám és kívülről ismerném ezeket a kütyüket...:) néha akadtak kisebb nehézségek ha belekérdeztek, de találékony vagyok és van józan paraszti eszem:D na mindegy egy fél évet ott is elvoltam de mivel nem érte meg a palinak hogy nekem fizet, de a bolt meg nem nyereséges, azt a helyet megszüntette, máshol meg nem volt rám szüksége úgyhogy jött megint a lapát:)

2007 szeptemberében járunk:) Interspar:):) Na ezek az emlékek már pislákolnak a fejemben:) Amit mi ott elkövettünk újdonsult barátommal az oldalamon... asszem azt se mi nem fogjuk soha elfelejteni, sem pedig az ott dolgozók akik tanújai voltak néhány megmozdulásunknak:D igazán korszakalkotó módon közlekedtunk a raktárban a békával is meg az elektronyos emelőkkel is... fő a kényelem alapon használtuk őket, remélem ezzel mindent elárultam:D De hogy a munkakörre is kitérjek, italosztályi eladó megnevezés alatt futottunk ha jól emlékszem és szééép fehér köpenyben kellett rohangálnunk,mint az orvosoknak, ami a nap végére többnyire zöld lett, sárga, de ha ügyesen döntögetted magadra a szikével kivagdosott üdítős flakonokat, akkor akár a szivárvány összes színére is szert tehettél a nap végére:) a fizetés szar volt... akkoriban ez jelentett nettó 67000 Ft-ot és havonta 5000 Ft SPAR-OS kajacsekket!:) milyen nagylelkűek:) Egyik dolgozó haver szavaival élve, amíg csak fizetgettek, addig csak dolgozgattunk:) Azóta annyit változott a helyzet hogy kevessebben vannak és már megkeresik a havi 75000 (!) nettót is, bizonyám!!! Azt se tudják mire basszák el! Na ha még ott dolgoznék, bár már inkább felrántottam vna magam a raktárban, akkor az életben nem tudtam vna albérletbe költözni és fenntartani magam:) Szerencsére olyan barátságra tettem ott szert, ami a későbbiekben kihúzott a szarból és annak köszönhetően tartok ott, ahol! (Ezúton is kösz G!!) Lehet, hogy nincs épp fényűző életem de külön élek a szüleimtől és eltartom magamat... ha néha kicsit szűkösen is, de kinek könnyű manapság! Akkor is önellátó vok és kész:) Szóval még az Intersparnál maradva, itt 7 hónapot húztam le, 5-öt voltam az italon és 2-t a vegyin... na a vegyi osztály az megint egy csoda volt:D Budipapírok, kotonok, tamponok, mosószerek és hasonló jóságok között töltöttem azt a "csodás" 2 hónapot, de többnek tűnt mint az italon elszenvedett 5... amúgy a közvetlen főnökökkel nem volt semmi para, az igazgató egy fütyi volt de az már mellékes... remélem nem olvassa:D bár azóta már ő sincs ott, meg szerencsére én se!

És akkor elérkeztünk 2008 októberébe, a Vasivíz Zrt. színeiben versenyzem azóta is és fogom is tenni, amíg nem kapok olyan ajánlatot ami miatt képes lennék a mostanit otthagyni! Túl kényelmes ahhoz, hogy lelépjek! Csak lesnem kell ki a fejemből néhány monitorra, hogy minden gép faszántosan múkodjon:D Talán nem titok, de ide ismeretség alapján kerül az ember gyereke, és nem, nem tudok senkit benyomni, így is épp elegen vunk, még sokan is.. volna kit/kiket kibaszni, de nem állok neki taglalni, mert csak felhúzom magam:) Szóval az itteni megnevezésem diszpécser, ami itt nem a telefonos diszpécsert takarja, (nem is értem mért ez a nevünk és hogy melyik értelmiségi találta ki) hanem okos arcocskával ülünk 9 vagy hány monitor társaságában egy irodában és ha valami gond van, akkor a gép nekiáll buzi hangosan pittyegtetni, hogy hé haver gáz van! Na akkor jövök én és ha tudom, akkor pár egérkattintással helyreteszem a dolgot, vagy AKKOR emelem a telefont és hívom azt aki majd megcsinálja! Na most erre meg minden hülye képes, még én is...:D 1 napot megyek nappal, egy napot megyek éjszaka és utána 2-t otthon  töltök nyugalomban! Vagy nem abban és nem itthon de 2 szabad:D Aki tud jobbat több pénzért, annak megadom az elérhetőségeimet!  :) hogy mennyit keresek itt az nem publikus ill. nem kívánom közölni, arra eleget hogy fenntartsam magam!:) A főnökséggel nincs gond, a csoportvezetőm az akivel spar-ban kezdtem és akivel végökörködtuk az ott töltött időt:D szóval érthető mért szeretem annyira... van lóvé, van ismerős és van nyugi a melóhelyen! Legyen elég ennyi:) aztán hogy innen hogyan tovább, az meg majd alakul...:)

 

Ígértem hogy leírom a tanfolyamokat amiket úgy közben-közben elvégeztem:)

Végeztem egy 2 tannyelvű marketing- és reklámügyintézői tanfolyamot, egy ECDL tanfolyamot, egy logisztikai ügyintézői tanfolyamot és nem utolsó sorban egy gyógymasszőr képzést (!) :D igen azt...:D amit ugyan kijártam, de nem vizsgáztam le belőle... mielőtt felmerülne a kérdés mindenkiben hogy, Te állat akkor mért nem abban dolgozol... nem vizsgáztam le a végén, viszont ahhoz már lusta vagyok hogy leírjam, hogy miért...:) Szóval ezeket végeztem csak nem tudnám már pontosan, hogy melyiket mikor... a masszőri volt utoljára és a marketinges először, ennyi biztos:):)

Asszem ennyi lett volna mára, ezt is épp elég volt bepötyögni de remélem tudtam néhány új infóval szolgálni mindenki számára:) Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Az esetleges hibákért elnézést:) Majd jelentkezem!

 

Béci

 

 

Filmek és befogadók kapcsolata

 2011.12.14. 16:37

Tudom nem kérte senki, de azért be fogom gépelni a következőkben azt az írást amiről az első részben beszéltem:) 2002-ben elvégeztem egy 2 tannyelvű marketing- és reklámügyintéző nevezetű tanfolyást, amit egész jó eredménnyel zártam, de mire elvégeztem természetesen Dunát lehetett volna rekeszteni az ilyen végzettségű emberekkel... hogy hogyan jutottam el a Vasivíz Zrt.-ig az majd talán egy másik bejegyzésben kiderül:) Meg ha akartok segíteni, megírhatjátok azt is, hogy miről olvasnátok szívesen:) Na a lényeg a mostani íráshoz annyi, hogy volt egy óránk mikor főleg a filmekről volt szó, néztük őket, beszélgettünk róla és elemezgettük, szerettem mert filmbuzi vagyok:) Akkor alább következzék az a bizonyos "házi-dolgozat" :)


Filmek és befogadók kapcsolata(asszem kaptam a témát):

A filmek és annak csoportjai mára szerves részévé váltak mindennapi életünknek. Mióta megjelentek a mozgóképek, az emberek egyre többet és többet akarnak belőle, mert kíváncsiak az újdonságokra és persze nyitottak is a téma felé! Mindig valami újat és jobbat remélnek, amikor beülnek a moziba vagy otthon leülnek a Tv elé! Előfordul természetesen, hogy mérgelődve jövünk el a vetítésről, mert mint az élet bármely területén, itt se minden fenékig tejfel és persze nem lehet minden esetben Oscar díjra érdemes alkotásokat produkálni! Természetesen jó filmekből sincs hiány (bár mostanában keveset látok). A filmgyártók embereket, sorsokat és a történelmet sem kímélve ontják magukból a friss ötletekkel és számítógépes trükkökkel dúsított alkotásokat, melyre a naiv ember naná, hogy beül, mert mint már említettük, természetünknél fogva kíváncsiak vagyunk. A filmek által az élet bármely területére betekintést nyerhetünk, legyen az akár egy szimpla reggelizés vagy akár egy intim hálószobai jelenet(jobb esetben:)). Manapság már rendkívül szélsőséges módon képesek bármit bemutatni. A filmeknek ha nem is a többsége, de egy nagy része befolyásoló jelleggel születik és természetesen különböző érzéseket váltanak ki a befogadókból. Viszonylag szélsőségesnek nevezhetőek azok az alkotások , melyek a vörös hering effektus elvét követik, vagyis a nézőt egészen a film végéig megtévesztik, az orruknál fogva vezetik és akár az is kiderülhet hogy a tömeg- és sorozatgyilkosnak vélt férfi egy boldog házasságban élő 3 gyerekes családapa. Bár a 2 nem zárná még ki egymást, de lássuk be, nehezen lenne elfogadható a gyomornak! De léteznek olyan művek is, melynek a harmadik percében kiderül ki a "rosszember" és már el is ment a kedvünk az egésztől! (Kivéve ha Columbo hadnagy nyomoz az ügyben!) A bizonytalanság egyfajta pluszt ad bele és erre kétség kívül, kivétel nélkül szerintem mindenki vevő! Már aki látott jó filmet ebből a kategóriából és ennél fogva konyít hozzá valamit, bár a jó film és a konyítás fogalma is szubjektív! Sokszor nem elég a jó történet, az izgalmas forgatókönyv és a kitűnő rendezés! A profinak mondható ismert színészek is rengeteget nyomnak a latba. Vannak akik kimondottan a kedvenceik miatt mennek el a moziba a legújabb filmekre. Kategóriáktól függően azért más és más színészeket kérnek fel, mert van akit egy karakter vagy megbélyegzett, vagy másban esetleg nem lenne sikeres egy bizonyos film után! Ha a néző pl. Eddie Murphy-t egy akció-vígjáték kapcsán bevési az agyába, valószínű nem tudja ugyanazt az embert egy romantikus alkotásban azonosítani és teljes mértékben hitelesnek értékelni az előzőekben látott alakkal, mert nem! Viszont létezik ennek az éremnek is egy másik oldala. Jelen esetben vegyük Mel Gibsont! Történelmi film: A rettenthetetlen, akcióilfm: Halálos fegyver 1-4, Váltságdíj, vígjáték: Mi kell a nőnek? Na ő egy sokoldalú színész és én az összes karakterben hitelesnek is találtam! 

Egy a lényeg! Jó és rossz filmek mindig is voltak, vannak és lesznek is, ebben biztos vagyok, és talán így is van ez jól... Bár ki tudja?

 

Hát ez lett vna egy 9 évvel ezelőtti írásom:) azért meg is látszik rajt szerintem:) Na mindegy, a lényeg hogy 5-öst kaptam rá és akkor még ideírnám hogy pontosan mit fűzött hozzá akitől az értékelést kaptam:

"Mel Gibsont nagyon jó színésznek tartom de ha összehasonlítod a különböző "kosztümökbe" bújtatott szerepeit, kiderül, hogy mindig ugyanazt a magányos vadászt, a machot, a nem tökéletes de szeretetreméltó hőst alakítja.

Nagyon jó gördülékeny stílusban írsz!"

 

Hát asszem mára ennyi voltam, remélem azért ezzel sem untattam halálra senkit! Szép napot mindenkinek a továbbiakban is!

 

Béci

 

Itt vok ragyogok:)

 2011.12.14. 02:10

Nos akkor itt lennék és aki véletlenül tévedt csak ide, annak előre leszögezném hogy k*rvára nem a VV Béci vagyok és kajakra nem szeretem ha ezzel cinkelgetnek úgyhogy kérném is ennek azonnali mellőzését! Köszönöm! Ha épp agysejtpusztításra vágyom inkább az alkoholt hívom segítségül és vele rombolom magam! Ennek gyakorisága több minden függvénye amibe most nem mennék bele:)

Hogy mért is firkálok itt ennek van 1-2 oka! Az egyik talán az hogy anno az egyik tanárom azt írta a fogalmazásom végére az 5-ös mellé hogy élvezhető és gördülékeny stílusban írok...:) És hát ki vagyok én hogy vitatkozzak:) Amúgy az az iromány a filmekről szólt... ha érdekelne valakit akkor szóljon és begépelem neki ide. Egy másik ok hogy koptatom a billentyűzetemet az az, hogy kíváncsi vagyok tudok -e blog-ot írni és ezt meg majd megírhatod TE aki épp olvasod... ha eddig eljutottál az olvasásban már talán nem volt hiábavaló:)

Egyéb iránt úgy tervezem hogy akkor fogok ide firkálni ha lesz valami mondandóm vagy írandóm amiről közleményt akarok kiadni a nagyvilág felé... Lehet nem ez lesz a fő elfoglaltsága sok embernek, hogy az én marhaságaimat olvasgassa, de ha esetleg lesz rá igény, (amire azért nem fogadnék) akkor esetleg gyakrabban is jelentkezem! Ez is csak az olvasó(ko)n fog múlni! Meg akkor is lehet hogy írok majd ha baromira unatkoznék... ez csak egy "próbaadás", hogy egyáltalán érdekel -e vkit! Ha úgy tetszik akkor "igényfelmérés", mert most mondhatni ráérek! Kicsit mondjuk álmos vok de az mindegy is... Kevéssel is beérem:)

Magamról annyit írnék a szintén véletlenül idetévedő egyéneknek, hogy 29 éves dolgozó ember vagyok Szombathelyről! Akit eljutott idáig és ez zavarja attól elnézést, hogy eddig pazarolta rám az idejét:) Gondolok itt mondjuk ZTE drukkerekre vagy az isten tudja kiket zavarhat... Körmend drukkerek pl... És akkor megjegyezném hogy a magyar kosárlabda ilyen magas szinten, hogy szurkolók szurkoló ellen, egyáltalán nem foglalkoztat.. igyekszem képben lenni hogy áll a Falco, de ennyi.. na jó, van hogy kimegyek egy-egy meccsre de ez igencsak ritka... A magyar foci meg még ennyire sem!!! A Barcás drukkerektől itt búcsúzom el,  mert én a Real-t szeretem, fanatikus nem vagyok, az az egyik barátom aki képes harminc fokban is Real-os sálban nézni a meccset (amit mellesleg én vettem neki)... Idióta:D Ami egy ideje foglalkoztat sport az az Amerikai foci, de csak kényelmes formában, ami otthon ágyból takaró alól-t jelent:)  Még pár olvasótól búcsúzom lehet ha leírom a kedvenc csapataimat, bár már lehet mínuszban vagyok az olvasók számát illetően:D Green Bay, New England és még azért a Philadelphia is bár ahhoz képest milyen "all-star" csapatuk van idén, piszok szarul muzsikálnak... A Green Bay meg mészárol idén... ha GB-NE döntő lenne asszem bajban lennék hogy kinek is szorítsak jobban bár szerintem csak tombolnék, bármelyik szerez is pontot és nyer a végén:)

 

Van még itt valaki?:D Ha nincs az se baj én egész jól érzem magam, nem tudom mikor gépeltem utoljára egyhuzamban ennyit:) Ilyesminek kell lennie egy blognak vagy nagyon elb*sztam?:D Nekem ilyesmi az elképzelésem róla:) Aztán ha nem az se baj, nekem erről fog... leírom ami épp eszembe jut... Ja és várom a havat:)  Hogy ez hogy jött ide nem tudom, de erről beszéltem, hogy ami épp az agyamban jár azt leírom:) Így éjjel 2 után hajlamos vagyok csapongani a gondolataimmal kapcsolatban!

Na így első blikkre ennyi szerintem elég is lesz belőlem:) Köszönöm ha elolvastad a bejegyzést és eljutottál a végére! Ha untattalak volna akkor elnézésedet kérem, tőlem ennyi tellett de elsőre talán elfogadható!

Béci voltam! 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása